A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 5. Szent László |
Benedek Elek |
2010.01.25. 23:10 |
A kunokon győzedelmeskedő magyarok napokig vigadnak a holttestek közt, de egyszerre csak vége szakadt a vigadozásnak: a holttestek rettentő szaga megrontotta a levegőt s mindenféle förtelmes, ragadós betegségek pusztitották a magyart. Siralom völgye lett a magyarok földje. És zúgni-búgni kezdett a nép: Lássátok, büntet a magyarok istene, mert elhagytuk igaz hitünket. Nem használ a király imádkozása. ... Mondta a szószólló: Hiába imádkozol, felséges király, úgy sem hallgatja meg a magyarok istene. Térjünk vissza mind a pogány hitre, meglásd, megszünik a pestis. - A szent király megbotránykozással nézett a hitetlenekre, arcza elborult, szeméből megeredt a köny s mondá nekik: - eredjetek haza békességgel, megtévelyedettek. ... Hirtelen vakító világosság támadt a sátorban, és hallották a mennyei szózatot: Ne csüggedj, László. Isten meghallgatta sűrű imádságaidat s leküldött hozzád engem az angyalok seregéből, hogy megmondjam neked, mit tégy. Öltsd fel királyi ruhádat, tedd fejedre koronádat, s kimenvén a sátorból, lődd el a nyiladat a virágos réten. És menj a nyil után: a hol leesik, találsz egy füvet, mely meggyógyítja a te népedet. - Ezt mondván az angyal, felszállott az égbe. Akkor fölkelt László, magára öltötte királyi ruháját, fejére tette a koronát, kezébe vette a nyilát s kilépett a sátorból. Utána a hitetlenek, csöndesen, levett kalappal. A szent király még egyszer fölnézett az égre, aztán ellőtte nyilát. És ment az ellőtt nyil irányában, a nép meg nyomába. - Ihol, a nyilvessző! - kiáltott László. Nézzetek ide! - Fölvette a nyilvesszőt, mely egy széles levelű növényben akadt meg, keresztül hasítván azt. - Olyan mint a kereszt! - mondták a népek s térdre borultak. És találtak ehhez a fűhöz hasonlatost még sokat, sokat a népek s ennek, csodaereje meggyógyítá őket.
|
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 4. A bálvány és a kereszt küzdelme. |
Benedek Elek |
2010.01.25. 23:08 |
Régi krónikások, a ma élő nép hagyományos hite és néhány töredékesen fenmaradt népszokás tanúsága szerint is, az ősmagyarok több istent imádtak. Több istent, akiket nem imádtak mind egyforma tisztelettel, s akik fölött állott az »öreg isten«, a mindenható, mindent látó és tudó. Fölöttük áll, de nem maga intézi az emberek sorsát, hanem intézteti az alsóbb rendű istenekkel. Ő a láthatatlan, az elérhetetlen magasságban lakozó, kit félelemmel imád a nép s kit nem is kivánnak látni, mert »jaj annak, akit meglátogat!« A nagy csapás sújtotta ember ma is így sóhajt föl: »meglátogatott az Isten!« Az alsóbb rendű istenek közt első volt a tűzisten, vagy a nép szavával élve: a Napisten. A tűz rendkivüli tiszteletében nyilvánult a Napisten imádása, s a ma még itt-ott szokásos szentivánéji tűzugrás és az ujszülött gyermeknek néhol még most is tüz fölé való tartása: pogánykori hagyomány, a tűzimádásra emlékeztető. Istenként imádták a holdat; a csillagokat; a vizet; a földet, mégpedig ez utóbbit Nagyboldogasszony személyében. Sőt megvolt az ősvallásban a tündérek tisztelete is.
|
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 3. Szabadok és nem szabadok. |
Benedek Elek |
2010.01.25. 22:35 |
A magyar nép, ki önként, ki kényszerítve, fölvette ugyan a keresztségét, de a népnek a zöme lelkében még ekkor csak névszerint volt keresztény, valójában pogány. Géza előtt még »Isten és a nép nevében« indítnak háborút s kötnek békét: ezt a jogot István már kiveszi a nemzetgyűlés vagyis a nép kezéből, s a királyi hatalom számára foglalja le. A király nevez ki tisztviselőket, nem a nemzetgyülés választja azokat, s a törzsfőknek a nemzetgyüléstől nyert hatalma nem öröklődik át a törzsek megszünésével egyesekre, a törzsfők ivadékaira, hacsak a király nem ruházza föl azzal. ... Első tekintetre úgy látszik, mintha Szent István korlátlan hatalmú uralkodó lett volna. Ám a törzsszerkezet felbomlott, a törzsfők korlátlan hatalma megszünt ugyan, de a nemzet szabad tagjait ott találjuk a királyi tanácsban. Ezek az előbbkelők, az első rendhez tartozók, nyilván többnyire törzsfők ivadékai, de már köztük idegenek is, hozzák a törvényeket, vesznek részt az ország kormányzásában. Maga a nép, a tömeg, esztendőben egyszer vett részt a törvényhozásban, az u. n. székesfehérvári törvénynapokon. Ilyenkor a nemzet minden tagjának joga volt megjelenni, panaszát eléadni; sőt nemcsak panaszra volt joga, de részt vett a tanácskozásban, a törvényhozásban, a gyakorlatban netalán be nem vált törvényeknek ujjáalkotásában is.
|
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 2. A honfoglaló magyarok. |
Benedek Elek |
2010.01.21. 23:05 |
A tiszta magyar faj, a hét törzsre oszlott magyar nép, melyhez a nyolczadik, a kabarok törzse, Lebediában szegődött, azóta már ezer éves életében ekkor élvezte a legtisztább, a szó igaz értelmében eszményi szabadságot. Nem korlátlan, féktelen szabadság volt ez. Az a nép, mely karddal szerezte meg e földet, nem lehetett fegyelmezetlen tömeg, amelynek minden tagja a maga esze után indul s a közös munkában kénye-kedve szerint vesz részt. Mert ember és ember közt, a maga dolgának tetszés szerint való végzésében, nem volt ugyan külömbség, szabad és független volt ennek a nagy népcsaládnak minden tagja; de a közérdekű dolgok intézésére, végrehajtására vezér kellett, akinek, midőn a nép összesége által elfogadott tervek, határozatok végrehajtására került a sor: parancs volt a szava. Mi tette a külömbséget ember és ember közt? Nem a születés, hanem az egyéni kiválóság. Az ész, erő, vitézség; a jellem tisztasága, megbizhatósága. Nyilvánvaló, hogy ezek s ezekkel rokon tulajdonságok emelték Árpádot elsővé a legelsők, a legjobbak között; aminthogy viszont jellembeli fogyatkozások: gyávaság, árulás, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság s más egyéb bűnök már a honfoglalás előtt szolgává sülyeszthették a tiszta magyart is.
|
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 1. |
Benedek Elek |
2010.01.21. 21:57 |
Hogy szabadság, egyenlőség, testvériség forrasztotta egybe a honfoglaló magyart: ezt már nemcsak a hagyomány őrizte meg. Följegyezték a régi krónikások; a jelenkor tudós történetírói is ezt vallják, ezt bizonyítják. S a 48-iki törvényhozás, midőn a föld népét bevette az alkotmány sánczai közé; midőn egységes nemzetté tette ennek az országnak mindenrendű és nyelvű lakosságát: valóképpen visszaadta azt a Szentháromságot, melynek zászlaja alatt indúlt honszerző útjára a magyar, amely zászló azonban - alig száz esztendővel a honfoglalás után - sárba hullott. Csaknem ezer esztendő véres küzdelme s csöndes munkálkodása tudta fölemelni e zászlót a sárból s a honfoglalás ezer éves ünnepe mellett a legnagyobb s legszebb ünnepünk most következik: ünnepelvén a népszabadság, a szegény, elnyomott nép fölszabadulásának ötven éves fordulóját.
|
|