Terra Incognita ART rovata: ÁRNYÉK ÉS RAGYOGÁS (Shadow & Shining)
Terra Incognita ART rovata: ÁRNYÉK ÉS RAGYOGÁS (Shadow & Shining)
KEZŐLAP
 
IRODALOM
 
ZENE
 
KÉP, FOTÓ
 
FILM, VIDEÓ
 
IMPRESSZUM
Rovatszerkesztő:
Audie

Elérhetőségünk:

terrainc88@gmail.com

 

 
Történelem
Történelem : Hontalanok 4. rész

Hontalanok 4. rész

Gábor Ferenc  2011.04.19. 10:38

A köröstárkányi 1919–ben történt vérengzésről, méltatlanul keveset ismerünk a magyar történelmi és történelemkönyvekből. Mintha a magyar történetírók szégyellnék, vagy nem mernék vállalni azokat az embereket, akik mindig és mindenkor merték vállalni nemzetiségüket. Nem így a román történészek, illetve az akkori idők román feldolgozói, elemzői. Ők minden alkalmat megragadtak, hogy befeketítsék a tárkányiakat és fehérre, mossák az akkori rémségek elkövetőit. Több írásműben is úgy próbálják beállítani az akkori eseményeket, mintha a tárkányiaknak minden románokat ért sérelemben részük lenne. Még a Ciordas és Bolcas román ügyvédek meggyilkolását is megpróbálták a nyakukba varrni. ... A tárkányiak ellen soha semmilyen eljárás nem folyt. A befeketítő írások az után jelentek meg, hogy fény derült a rablógyilkosságokra. A szomszédos Kisnyégerfalva is a megtorlás áldozatává vált, 19 embert lőttek agyon a faluszéli malomárok partján, a vegyes lakosságu faluba nem akadt senki, aki szót emeljen mellettük. Meg kellett haljanak, mert magyarok voltak és a Székely hadosztály és a tárkányiak mellé álltak. Az áldozatok bűne annyi volt, hogy becsülettel védték akkori hazájukat, otthonukat. Írásom nem számonkérés és nem vádolás, de igenis a tények és az akkori események, történések igaz feltárása. Tanulság a múltból a jövő számára. Üzenet a hitetleneknek, hogy igenis van Isteni igazságszolgáltatás. Az árvák emberré cseperedtek, erősek testben és lélekben. A falak visszakapták díszeiket, a falu is a régi, ha hittel, önbizalommal bíró emberek lakják meg.


 Gábor Ferenc:

Hontalanok

4.

Akárhol is szolgált munkáját elismerték, megbecsülték. Most aztán a maga ura volt ő is, ha szüksége volt szolgát fogadott. Sokat tanult a tárkányiaktól, leginkább azt, hogy kitartó makacs odaadással haladhat csak az ember. Nem itta meg, szórta el a pénzét, mint sokan mások, hanem lassan annyit összeszedett, hogy házat tudott építeni magának, amibe aztán feleséget hozhatott. Még földet is vásárolt a ház mellé, állatokat tartott, vett, adott piacolt még azt is jól eltanulta volt gazdáitól. A háború őt is megviselte, neki is be kellett rukkolni a seregbe. Szerencséje volt, megúszta karcolás nélkül, de az elveszett időt nem tudta bepótolni, csak remélte, hogy, talán ha haza jön minden úgy lesz, mint régen. Dolgozik, vet, arat és boldogul. Nem így történt. A béke meghozta a zűrzavart és vele a bajt is.
 
Hallotta az orosz fogságból hazajött falubelijeitől, hogy nemsokára valami kommunisták lesznek a világ urai. Meg, hogy minden közös lesz, mint Oroszországba. Nem hitt nekik, ő egy dolgot tudott, hogy aki becsületesen tisztességesen dolgozik az halad a világba, nem pedig a kocsmázó, részegeskedő nagyszájúak, legyen a magyar, vagy román.
Kis idő múlva megint mások jöttek, fajtársai, akik örömhírként hozták, hogy most már Erdély a románoké lesz és csak idő kérdése, hogy bevonuljon a román király hadserege. Stefan ezeket is leintette, küldte őket, menjenek dolgozni, ne butítsák a népet, a föld mindig is azé volt és lesz, aki megdolgozza. A háborúnak mostmár vége a fegyvert el kell dobni, és újra elő kell venni az ekét meg a kasza, kapa nyelét. Sétafikálással, kocsmázással nem lehet semmit elérni! És mégis elérték. A nagy rendetlenséget. Egyik késő őszi nap arra ébredtek, hogy a magyar csendőrök úgy elmentek mintha ott se lettek volna. Na aztán akkor megkezdődött, ami még sose volt. A legokosabb az volt, akinek puska volt a kezébe. Nem volt baj, ha még egy macskája se volt a ház körül csak nagy dölyfösen hol az uraknak, hol a magyaroknak akarta megmutatni. Hogy mit és hogyan még ők se tudták, a fegyver hatalmat, bátorságot adott. Az eladdig békés ember is megfertőződött, nem volt ki utat, irányt mutasson. Még a pópák és tanítókat is, elkapta valami megmagyarázhatatlan gyűlölet a magyarok iránt. Stefan ha nagy ritkán bement a piacra Belényesbe szinte a bőrén érezte milyen hirtelen és nagyot változott a világ. Ha leültek Gyurkával egy deci pálinkára bólogatva, egyetértve mondogatták: - meg van ez a világ bolondulva, nem volt elég a háborúból, ahelyett, hogy dolgoznának az emberek háborúzni akarnak. A románok az ő katonáikat, a magyarok meg a sajátjaikat várták. Így telt el a tél, sokan, túl sokan nem a tavaszi munkákon törték a fejüket, hanem azon vajon kié lesz az ország. A tavasz aztán elhozta a háborút, igaz Fenesre még nem csak a tárkányiak vonultak hadba. A románok mindenhol hallgattak. Muszáj volt nekik, mert igaz a magyarok jóval kevesebben voltak, de velük volt a fegyelem és a rend, ami az erőt adta a fegyverek mellé. A mézgedi dombról Fenesig hallatszott az ágyúzás, Vaskóh felől a fegyverropogás. Nagypéntekre aztán nagy csend lett. -Talán vége mindennek mondta Stefan a feleségének, lehet mindenki készül a közös Húsvétra. Nagyszombat reggel aztán a csepergő havas eső csepergését Tárkány felől jövő puskadörrenések nyomták el. Váratlanul, hirtelen csaptak bele a szürke nedves levegőbe. Már kötötte a bocskorát, szedelőzködött, hogy átmegy a dombokon, lássa, mi folyik Tárkányba, de a felesége okosabb volt. Lebeszélte. Ki tudja, mi folyik most ott, lehet nemsokára az ő családja, szorul nagyobb segítségre, maradjon itthon az övéi mellett. Igazat adott neki, csak a kertbe ment ki, Tárkány felé hallgatózva matatgatott…
 
És most itt vannak, a volt gazdák szállnak meg a volt szolgánál. A volt szolga ad szállást, élelmet a volt kenyéradójának. Bolond ez a világ, de már csak magába mondta Stefan. Gyurka csak ült lehajtott fejjel, ki tudja a múlton, vagy a jövőn gondolkodva, nagy néha emelte fel a fejét Tárkány felé fordítva.
Stefannál voltak egy hétig, a két asszony és a két férfi. Közben Gyurka két éjszaka is haza osont, hogy ételt vigyen az öregasszonynak. Mindkétszer rossz hírekkel jött vissza, a jó a nagy bajba csak az volt, hogy ahogy vége lett a Húsvétnak már nem hallatszott több puskalövés Tárkány felől.
Egy hét múlva, ahogy jöttek, úgy mentek vissza a dombokon át. Megköszönték a szállást, az ételt és a kockázatot, amit velük vállalt Stefán, elindultak. Idegesek, izgatottak voltak a Fenesre eljutott hírekből tudták, a nagy szerencsétlenség, a soha meg nem történt nagy baj várja őket… Mentek, szedték a lábukat, mert ha üres házak is, ha halottaktól terhes levegő is várja őket még mindig ott a haza, ott a föld mely annyi életet adott és adhat még…
 
A Vargák hegyéről már ráláttak a falura Ott álltak a házak szépen sorjában, a torony hűségesen őrködött felettük, mint mindig most is. Csillogott a napsütésbe, csak az otthonokat hirdető kémények füstölgése hiányzott. Sehol egy füst csík, nem hozott a tavaszi szél szekérnyikorgást, kótogást, kalapálást. Azért a korán kizöldült körösparti nyárfák mintha integettek volna az enyhe szélben: - gyertek, siessetek már haza, rossz volt nélkületek. Mintha csak egy ugrás lett volna, s már ereszkedtek is le, dobogó szívvel a Csujakról. Csak egy hétig voltak távol, csak a nagy csend, a bizonytalanság várta őket és mégis olyan jó volt közeledni az otthonhoz. És akkor eléjük tárult az utca, a kidöntött kapujú, nyitott ablakú házakkal. Ahogy belépett a négy ember a saját portájára, mint akikre reáparancsoltak megálltak. Csend volt mindenütt, mély nehéz csend omolt ki a nyitott ajtókon a házból, a pajtából, a csűrből, a kert felől. Mintha minden meghalt volna, mintha idegen helyre jöttek volna. Úgy indultak el nézelődni, mint ha idegenek házába jártak volna. Szó nélkül, némán egymás mellé húzódva járták be az udvart, mintha egyetértettek volna először a pajta felé indulta. Üres volt, még a láncok se voltak a jászolhoz kötve, a sarok, ahol a kotló volt a csirkékkel most üres, se kotló se kiscsirkék a tyúkketrec üres. A csűrben nincs a szekér sehol egy szerszám, sehol a szájukra állított kádak, nincs a hombár, gabonástól eltűnt. A pince is kiürítve. A tengeris kosár nyitott ajtóval üresen tátongott, amúgy se lett volna minek adni a málélisztet, mert a disznós ól is kiürítve. Elrémülve, riadtan indultak meg a ház felé, lassan mentek mintha már tudnák mit fognak látni. Üres szobák, kopasz falak, még felakasztott tányérokat is elvitték. Semmi csak a nagy üres csend mindenhol. Az öregasszony kamrájához értek. Minden kirámolva, csak az ágy állt magába ott a sarokba tele tollal. Valamelyikkőjük megszólalt: - vajon mi lett az öregasszonnyal? A hangra megmozdult a toll az ágyba és kidugja az öregasszony a fejét… Nem bántották, azt mondták úgy is meghal, nincs már neki sok hátra, de a dunyhát és párnákat kivágták, kiszórták belőlük a tollat, pénzt kerestek…
Három nap múlva meghalt az öregasszony, ő volt a vérengzés után a falu első halottja…
 
Az összevagdalt Izsák Mihályt is megtaláltuk. Már 56-éves volt, gondolta nincs miért elmeneküljön, fiatalkori virtuskodásait már rég elhagyta. Mióta felesége meghalt, már csak unokáinak élt, dolgozott. Fiát menyét segítette, ahogy tudta. Ökröket vett, adott még haszonbérbe is, a szomszédos falukba. A hasznot mindig megfelezte az ökörtartóval. Sok napszámossal dolgoztatott, mindenkinek a munkáját becsülettel megfizette, de a munkakerülő, naplopókat ki nem állhatta. Ha olyanokra akadt bizony nem szép szóval küldte őket el máshova munkát keresni. Egyszóval jól gazdálkodott, ingyen nem kért semmit és nem is adott. Mindig azt mondta, a jó munka kifizeti saját magát. Sose hitte volna, hogy egyszer épp a törekvés lesz a veszte. Ami valamikor dicséretére vált a falusi embernek az most a vesztét okozta. Volt kapásai, akiket annyira dicsért, mentek rá nagyszombat reggelén. Belelőttek, de nem ölték meg, kihúzták az utcára a háza előtti kőrakásra, és ott vagdalták össze testét a tehetetlen embernek. Kínjában ordítva kérte, követelte a vizet. Miközben rabolták a házát, gúnyolódva, nevetve nézték a kínjaiban vergődő embert. Jankóék mikor meghallották a nagy ordítást és segélykérést, az asszonyok szaladtak egy kanta vízzel, hogy megitassák a szerencsétlen embert, de többen is rájuk lőttek csak a csoda mentette meg őket a haláltól. Nem tehettek mást, csak hogy saját életüket mentsék. A két lány az anyjuk és apjuk alig kaptak össze valamit nagy sietve, kapkodva a kerteken keresztül menekültek ki a faluból. Mentették a saját életüket, ha a másét már nem tudták. Inkább futás volt, mint sietés, de látták szegény Izsák Mihályt és nagy ijedségükben még ők sem tudták mennyi idő múlva, de a Klemencéken, Tárkánytól jó messze tértek magukhoz egy keveset. Ott aztán nekitámaszkodtak egy-egy fának, hogy kifújják magukat. Ott jutott eszébe Jóska Sándornak, hogy a nagy sietségbe a pénzüket otthon hagyták, még el sem dugták. Hiába kérlelte a felesége és a két lány is, hogy hagyja pénzt, ne menjen vissza. Nem hallgatott egyikőjükre sem, rájuk parancsolt, hogy menjenek csak nyugodtan a fenesi rokonaikhoz majd ő utánuk jön. Visszafordult a falu felé. A Rikas völgybe találtunk rá agyonlőve…
 
Antal János mellett dolgoztam egész nap, együtt szedtük ki a közös sírból a halottakat és üzentünk a hozzátartozók után. Nehéz, keserves munka volt, frontot járt emberek voltunk azért vállaltuk a végső kötelességtételt falunkbelieink iránt… Néha meg kellett álljunk, leüljünk néhány percre, annyira levert bennünket a látott kegyetlenség, a sok ártatlan halott. Enyhe vigaszt az adott, hogy mi nem voltunk közöttük, de azért mondogattuk, ki tudja nem lesz e rosszabb nekünk. Itt maradtunk ezen a világon minden nélkül, hiába akarunk még dolgozni, sincs mivel. Ha már megálltunk kérdezgettük egymást, ki hogyan vészelte át a nehéz időket: - Antal János végigharcolta a világháborút, kezdetétől a végéig. A vége felé, amikor már azt hitte, megúszta akkor került orosz fogságba. Később szabadult, mint mások, az oroszok látták okos ember és minden áron nevelni, tanítani akarták arra, amit János csak mutatta, hogy érti de el nem hitt soha. Hogy az emberek egyenlők és egyformák, meg, hogy mindent közösbe kell tenni, úgy dolgozni. János nagyokat bólogatott és vissza is mondta, ha kérték, de ott belül a fejébe rendben hagyta a dolgokat. Nem engedte, hogy elhitessék vele és elhitesse magával a sok zagyvaságot, amit a bolond orosz tisztek összehordtak. Egyenlő emberek - már hogy lehet ilyet még mondani is, nemhogy tanítani. Egyik többet dolgozik, a másik kevesebbet, annak több van, ennek kevesebb ez így igaz nem csak Tárkányba, de még Oroszországban is. Egyformák vagyunk, mondják ők a bolondnak, az lehet, hogy elhiszi, de az oroszok között is volt jó és rossz ember is, hát hogy lehetnek azok egyformák. Na meg aztán a közös munka, közös föld, ennél nagyobb hülyeséget ki sem találhattak volna, a paraszt nem tanult ember, de még a gyereke is tudja, hogy közös lónak szúrós a háta. Hagyta, mondjanak, amit akarnak, csak engedjék már haza a családjához. Öt gyerek várta, meg az asszony. Haszna csak annyi volt az oroszokból, hogy megtanulta a nyelvüket, kitudja, mire tudja még használni, meg a román nyelvet is, ami akkor ragadt rá, amikor az alakulatával elég hosszú ideig Bukarestben tartózkodott. Valahogy könnyű volt neki az idegenek nyelvét megtanulni, mondogatta is tréfásan, valamit csak haza visz a hosszú háborúból. Azelőtt is tisztelték a faluban és hogy az elejétől a végéig végigharcolta a háborút még nagyobb tisztelettel fordultak felé a falubeli emberek. Ha megkérdezték tőle, hogy sikerült átvészelni a sok csatát, harcteret mindig azt felelte, hogy tudott alkalmazkodni. Így úszta meg a vérengzést is…
     
A veresekhez nem állt be, nem szerette őket, sokat tudott volna nekik mesélni arról, amit az oroszoknál látott, tapasztalt, de hagyta hadd süljenek meg a saját zsírjukba a nagyszájú, tekergők. Majd csak észhez térnek, ha meglátják, hogy más nem fog helyettük dolgozni. Különben sem volt ideje rájuk, az öt kicsi szájnak enni kellett. A kommunisták még a magukét sem keresték meg nemhogy a mások száját betömjék. Kiabálták a nagy testvériséget közben a magyar és a román veresgárda úgy fenekedett egymásra, mint az eszementek. Lehet azért is, mert más dolguk nem volt, valamivel el kellett üssék az időt gondolta János és a hozzá hasonlóak. Verbőczy a megváltást hozta, a székely hadosztállyal. Észre térítette a vereseket, a helyükre rakta a románokat is. János is, felcsapott Verbőczi katonának. A tüzérekhez osztották be, mint megbízható tapasztalt katonát. Az ágyúk a mézgedi dombra voltak felállítva alig három kilométerre Tárkánytól, onnan jól be lehetett látni az egész völgyet. Néhanapján még haza is jöhetett a családhoz, rendbe tenni ezt-azt. Sietős volt minden munka, mert a tavasz is sietve csapott le az emberekre, mintha arra akarta volna bíztatni őket, hogy hagyják a háborút, a föld várja a munkás kezeket. De nem lehetett. Nem engedte a román király. Nyomta, küldte a regáti katonáit rá a háborútól megcsömörlött magyarságra. És nem volt ki ellenálljon. Mindenki békét, nyugalmat akart bármi áron. Hagyták, jöjjön, nyomuljon, foglaljon a román. Csak Verbőczy és a tárkányiak nem. Ők már tudták mit hoznak a románok, és mit visznek, ha nincs ki ellenük álljon. János tisztába volt vele mi történhet, ha kezükbe kerül az ország. Szolgálta is lelkiismeretesen a Verbőczy ágyúit. Amíg szolgálhatta. Mert eljött a nap, amikor keserű szájízzel, káromkodva veretlenül kellett otthagyni a mézgedi dombot. Vinni kellett az ágyúkat hátra Magyarország felé, védeni amit, és akiket még lehet. Hiábavaló volt a veresek átkozása, szidása, ami megtörtént, az megtörtént, visszacsinálni nem lehetett. Verbőczyék nem lehettek ott Csucsánál is, ott nem volt Tárkány se. Tárkány csak itt volt és nagy veszélybe került. Elbúcsúztak a tüzérektől és sietős léptekkel a tárkányiak elindultak haza a családjukhoz. Egész úton hazáig, arról beszéltek, tanakodtak, vajon mit csináljanak, mi tévők legyenek a rájuk zúdult nagy veszedelembe. János azon volt és a társainak is, elmondta, hogy ő úgy gondolja, hogy lehet a román hadsereg rekvirál majd ezt azt, mert hát a háború avval jár, de nagyobb baj nem lehet, mert hát a fegyvert letették, katonák civileket nem bántanak. A románok meg nem maguktól csinálják, amit csinálnak, ott vannak mellettük a franciák is. A franciák biztos nem fogják engedni, hogy a románok azt tegyenek, amit akarnak. Ő a háborúba ezeket a dolgokat tapasztalta akárhol járt a hadsereggel, civilt, fegyvertelent nem volt szabad bántani. Legrosszabb esetben hadifoglyok lesznek egy ideig. Volt, aki helyeselte, de olyan is volt, aki kerek perec megmondta, hogy az oláhokba bízni nem lehet, mert ha mellettük lesz az erő mindenre képesek. Ezekkel a szavakkal fogadta Bíró János is, amikor hazaért. Hívta, kérte, fogja családját, menjenek el egy időre a faluból. Még azt is elmesélte, hogy nem rég kölcsönadott pénzét ment megkérni a szomszéd faluba és a pénz helyet azt az arcátlan feleletet kapta, hogy –’’jönnek nemsokára testvérek, és azok majd megadják’’. Hagyta Bíró Jánost, mondjon, amit akar ő eltökélte nem hagyja itt a házát, fosztogatók prédájára mindenét. Mi lesz az öt gyerekkel, ha mindenüket elrabolják. Lesz, ami lesz áll elébe, marad, gyerekestől, családostól.
 
Nagyszombat reggelén korán kelt, nem azért, hogy Húsvétra készülődjön, inkább, hogy rendbe tegye a háborúskodás miatt elmaradt dolgait. Ki gondolt most Húsvétra, ünnepre, talán csak belevillant az agyakba, de hamar átvette helyét az aggodalom, az ideges várakozás. Ellátta a jószágokat, kitakarította a disznóólat, szalmát hozott a süldők alá és csak aztán ment rendet teremteni a pajtába. Mindig utoljára hagyta, szerette fésülni, kapargatni, vakargatni a két ökröt. Gyönyörű állatok voltak, a legjobb korba, a legjobb erőbe. A Jámbor és a Zsinór, mintha egy testvérek lettek volna úgy hasonlítottak egymásra. Pedig nem egy gazdától vette őket még tinó korukba. Magához nevelte, tanította őket. Szinte szólni se kellett nekik úgy ismerték, érezték gazdájuk minden akaratát. Szépek, kövérek voltak, mint két pulitéros tojás, látszik, hogy gondjukat viselte az asszony, tudta a férje úgy szereti őket, mintha a bajtársai lennének. Különben annak is tartotta őket. Sose hagyták cserbe, számíthatott rájuk a legszurkosabb földbe is, úgy húzták az ekét, hogy térdre ereszkedtek, ha kellett. Jámbor odaadással követték gazdájukat a dolgos mindennapokon. Jutalmul megkaptak minden törődést, gondoskodást. Most reggel is fésülgette, vakargatta őket, miközben ették az abrakot, minden bajról elfelejtkezett, még a lövéseket se hallotta meg, csak amikor beugrott a felesége kiabálva a pajtába jutott el füléig a zaj. Egyszeribe megszakadt a csend a nyugalom. – Gyere János, meneküljünk, itt vannak az oláhok kiabálta izgatott arccal! Ledobta az ökörfésűt a sarokba és ment a felesége után ki a pajtából, közben nyugtatgatta az asszonyt: - ne félj nem lesz semmi baj, lehet csak örömükbe lövöldöznek, hogy elvonultak Verbőcziék. Menj csak be vigyázz a kicsinyekre, küldte be az asszonyt. Lassan, gondolkodva megindult a csűr felé és elkezdte előkészíteni a szekeret. Nagyon elbizonytalanodott, már kezdte bánni, hogy nem mentek el. Vihette volna a családot ha csak a két ökörrel maradtak volna akkor is, megélnének. De hátha mindent elvesznek tőle családot és ökröt is? Nem, katonák nem csinálhatnak ilyet próbálta újra biztatni magát. És ha mégis? Elindult, hogy szóljon az asszonynak, pakoljon gyorsan valamit és induljanak hazulról amíg lehet meneküljenek. Már nem lehetett. Nyílt a kapu és két sáros bocskoros, kucsmás ember jött be rajta lövésre emelt fegyverrel. Vad nézésük elárulta mit akarnak. János tudta csak egy dolog jár az eszükbe, hogy lelőjék, csak azért közelednek, hogy el ne hibázzák. Nem hagyta, hogy közeledjenek, hirtelen megindult feléjük, románul szólva hozzájuk: - Jó napot emberek mi járatba vannak talán keresnek valakit? Azok megálltak. Meglepte őket a román szó, kicsivel lentebb engedték a puskát. De ahogy egymásra néztek megint megkeményedett a tekintetük, a puskák újra lövésre emelkedtek. A zajra, a beszédre ijedt arccal kiugrott az asszony a pitvarból, utána a gyerekek. Ahogy ránézett a fegyveresekre azonnal tudta mit akarnak. Odaszaladt az ura mellé, a gyerekek utána, rémült szemmel nézve a két toprongyos piszkos idegent. János hirtelen jött gondolattal újra rászólt a nyelvükön a két oláhra: - na mit akartok, ölni ugye. Gyertek öljetek meg bennünket, vagyunk jó sokan van annyi golyótok. Mit gondoltok megéri?
 
Egymásra nézett a két idegen és szó nélkül megfordultak. Mikor a kapuhoz értek kezdtek el káromkodni…     
De most aztán nem volt vesztegetni való idő. – Amilyen gyorsan csak lehet szedelőzködj, mert megyünk, szólt a feleségének. Az visszaszaladt a házba, hogy csak pakoljon legalább egy kis ruhát a gyerekeknek. János ment, hogy bezárja az utcakaput mert tudta arra már menekülni nem lehet. Megint elkésett, mert most négy fegyveres katonával találta szembe magát. Tudta, hogy itt már csak Isten segíthet. Itt már nincs törvény, nincs emberség. Hallotta, már mindenhol lövöldöznek. Mintha körülzárták volna a falut.
 
A négy katona úgy nyomult be a kapun mintha meg se akarna állni a ház ajtóig. János tudta, nincs mit veszítsen. Gyorsan hadarva rákezdte ezeknek is a kérdéseket románul. Látta rajtuk, hogy nem lepődtek meg, kapzsi szemmel fürkészték az udvart és a házat. Végső elkeseredésében hirtelen követelni kezdte, hogy azonnal vezessék a parancsnokhoz, mert nagyon fontos közlendője van vele. Lehet román tudása és mellette a szinte parancsoló hang hatott rájuk, mert rövid tanakodás után ráálltak, hogy a parancsnokhoz vezessék. Ketten közrefogták és elindultak vele a kapu felé. Még visszaszólt a másik kettőnek: - nehogy valamihez hozzányúljanak mert a a parancsnokkal gyűlik meg a bajuk. Kimentek a kapun. Ahogy kitették a lábukat János már azon törte a fejét, vajon mit is mondjon a parancsnoknak, mert a román tudással rá biztos nem tud hatni. De minél többet látott kint az utcán annál jobban szállta meg a félelem. A házak kapui tárva nyitva, fegyvertelen tárkányiakat lökdöstek fegyveres román katonák és környékbeli oláhok a templomtér felé. Úgy érezte, ő sem menekülhet, ő se fogja elkerülni a halált, annyiszor megúszta a harctereken, de most már vége ennyi volt. Csak az a gondolat vigasztalta, hogy a gyerekeit, a családját a falu úgyse fogja cserben hagyni. Mióta tudja magát szokás volt, hogy a gazdák az adományokon kívül mindig ott hagyják a földjük végébe a krumplit, tengerit és még sok mindent a szegények számára. A gyümölcsösben ősszel mindig lehetett találni otthagyott almát, körtét, diót, szőlőt a kurgyászó szegények számára. A templom fala mellett halomba lőtt tárkányiak. A templommal szembe a Patakiék házába volt berendezkedve a román parancsnok. Mikor Jánost elé állították, az utcán látottak, hallottak már megtették hatásukat. Egy épp gondolat nem volt a fejében. Csak hebegett-habogott, hogy neki öt gyereke van, meg egy tehene és két ökre. A parancsnok rá se nézett mit érdekelte őt az ember, előtte nem volt értéke a magyarnak, kiváltképp ha még ráadásul tárkányi is. Ám amikor a két ökörről hallott felkapta fejét. - Hol tanultál meg románul kérdezte tőle? – Bukarestbe voltam egy ideig felelte János, de azt már nem mondta miért, szerencsére a tiszt sem kérdezte. – Azt mondod, van két jó ökröd? - Igen van, nyögte ki gyorsan.- Na ha van visszamész ezzel a két katonával, befogod őket és jelentkeztek itt a templom előtt. Amikor kiértek a ház elé akkor hozták Köteles Mózest a templom elé. Az arca fehér volt, mint a fal, a szemei csak előre néztek, látszott rajta mindenre elvan szánva, úgy ment a fegyveresek előtt, mint akinek már minden mindegy. A két román katona megállt Jánossal, nézték ahogy Mózest a falhoz állítják. Feldördült a sortűz és vége lett egy dolgos, becsületes életnek. Újra elindultak és János rájött, hogy itt most rablógyilkosságok történnek. Módszeresen megölik, kiirtják az embereket, hogy aztán széjjelhordhassák mindenüket. Ezek nem katonák, ez nem hadsereg, ez nem háború.
 
A házába maradt két katona már mocorogva, türelmetlenül várta, hogy mi lesz. Mikor meghallották a parancsot, fanyalogva gyorsan tovább álltak, más zsákmány után néztek.
Az asszony a gyerekkel kijött az udvarra mikor meghallották, hogy megjöttek Jánosék. – Menj, hozz ezeknek pálinkát, vetette oda neki János. A két katona gyanúsan fülelt, a magyar szóra, csőre töltött puskáikat Jánosra emelték, de mikor meglátták az asszony a pálinkás üveggel le-fel mozgó ádámcsutkával kaptak az üveg után. Amíg az egyik nagy csettintgetések és krákogások között nyaldosta a pálinkát a másik árgus szemekkel figyelte János minden mozdulatát, aki közben előhozta a szekeret a csűrből és az ökröket a pajtából. A felesége úgy tett mintha segítene közben amilyen gyorsan csak lehetett mindent megbeszéltek. Az asszony fogja gyerekeket és amilyen hamar csak lehet hagyja el a házat mert ezek rabolni akarnak, azért ölnek, hogy rabolhassanak.
- De mi lesz a tehénnel, a disznókkal?- aggodalmaskodott az asszony. – Te azzal ne törődj, csak magadat és a gyerekeket mentsed, hagyjál mindent, csak ti meneküljetek, velem is lesz majd valami.
Sietve dolgozott, időt akart adni a családnak a mihamarabbi menekülésre. Nem búcsúzkodtak, kivezette az ökröket a kapun, a két katona felült az ülésdeszkára ő meg az ökrök elé állt. Ahogy kiértek a kapun az asszony a gyerekekkel azonnal elindult a kert felé arra még szabad volt az út, a szőlőhegy felé. Délre szerencsésen megérkeztek Fenesre.     
A román parancsnok már az út mellett várta őket. Alig álltak meg már el is kezdték pakolni a szekeret lőszeres ládákkal. János állt az ökrök előtt, szörnyülködve nézte mi történik a templom előtt és az utcán. Már félig volt a szekér, amikor meghallotta a nagy zajba, puskaropogásba, hogy nem messze valakik románul kiabálnak. Hát szegény Illés papó jött ki a kapuján és elindult az utcán lefele. Utána kiabáltak a román katonák. Nem hallott az semmit, 79 évesen már jó ideje süket volt. Nem haladt messze, mert többen is utána lőttek. Mint egy fadarab vágódott el az öreg.
                                   
Befejeződött a rakodás. A parancs az volt, hogy a lőszert át kell vinni a Körösön a szomszédos Draganestre. Tudta János, hogy a Körös nagyon megduzzadt a sok havas eső miatt, de nem szólt, jobbnak látta hallgatni, majd csak lesz valahogy. Máskor nem ment volna neki a megáradt Körösnek, de ezeknél még a zavaros sebes víz is jobb…
Elindultak, a két katona és ő. Mikor kiértek a víz szélére János már tudta, mit kell csináljon. A Jóisten néha kirendel mindent az embernek, csak élnie kell a helyzettel. És János élt is. Mondta a két katonának, látják milyen nagy a víz, hagyják mert át hajtja ő az ökröket, menjenek ők nyugodtan a gázló felett lévő fahídon át a túlsó partra. Kis tanakodás után a két katona beleegyezett. Már kezdtek bízni az emberükben, meg lehet a pálinka is bizalomra gerjesztette őket, na meg a zavaros hideg megáradt Körösről nem is kell beszélni. Mikor felléptek a hídra igaz a puskákat Jánosra fogva, ő már tudta, hogy megmenekült, nyert ügye van. Felült az ülésdeszkára és rászólt a két ökörre. Azok szegények elsőre sehogy sem akartak nekimenni a megáradt víznek, de János unszolására csak elindultak. Alig értek a vízbe már hasig ért a két ökörnek, de János hangos szóval és az ostort is elővéve bíztatta, nógatta őket. A katonák álltak a pallón és nézték János, hogy birkózik a két ökörrel és az árral. Nem sokáig láthatták, mert amikor a két ökörnek már majdnem úszni kellett olyan nagy volt a víz, akkor János hirtelen leereszkedett az ülésdeszkáról bele a mocskos hólébe. Kiabált, ordibált, lövöldözött a két katona, de tudta öt már úgysem érik el. Rábízta magát a sebes árra, mit sem törődve ökörrel, lőszerrel, katonával.
Ez az egy esélye volt, élt vele. Hagyta, vigye, sodorja a víz a nyégerfalvi part felé. Igyekezett, hogy a már kizöldült, vízrehajló fűzfabokrok takarásában maradjon. A Mosónál mászott csak ki a partra és bújt el a sűrű bokrok közé. Összezsugorodva vizes ruháiban fülelt, hallgatózott, vajon nem vették-e észre, nem jönnek e keresni. Kis idő múlva megnyugodott, nem hallott semmi zajt a palló felől. De tudta, ha nem akar megfagyni, nem sokáig maradhat a bokrok között. Valami meleg helyet kell keressen. Nézett Tárkány felé, de tudta akárhova csak oda vissza nem mehet. Meghajolva, néha megállva, leguggolva Nyégerfa felé vette az irányt. Gondolta ott talán nem ölik a magyarokat. A kertek aljáig lopódzott nézelődve, hallgatózva, vajon melyik házhoz tudna beosonni. Már előre eldöntötte, nem bíz a véletlenre semmit. Ha csak lehet és sikerül bejutni valakihez, nem fogja felfedni senkinek ott létét. A maga és a mások biztonsága érdekében. A Bunta Gáspárék kertjére esett a választása. Jól ismerte őket, a házuk táját is. Nem érte csalódás, sikerült kinyitni a pajta kertfelőli ajtóját. Csendben csinált mindent. Bentről újra bezárta az ajtót és bebújt a sarokba az odarakott aljnakvaló alá. Jól esett a száraz szalma, amennyit csak tudott magára húzott belőle. A pajta tele volt állatokkal jólesően meleg volt a benti levegő. Az első szusszanás utáni gondolatok azonnal a családjáé, feleségéé voltak. Vajon sikerült elmeneküljenek? Vajon elértek e Fenesre? Megpróbálta nyugtatgatni magát, ügyes az asszony mindig helytállt az életbe, most se hagyja az magát. Hallgatta a jószágok kérődzését, motoszkálását és érezte, hogy melegszik lassan fel az egész teste. Észébe jutottak az ökrei, vajon azokkal mi lett sikerült kievickéljenek a partra, vagy elnyelte őket a víz. Sajnálta nagyon őket, de mit lehet tenni, ha ezt a nyomorúságot hozta az élet.
 
Most egyelőre csak magára gondolhatott, hogyan tudna kiszabadulni a sanyarú helyzetből. Tudta, ha leszáll az este, valamit tennie kell, sokáig nem maradhat a pajtába. Előbb-utóbb újra át kell ússza a jéghideg Köröst ha Fenesre akar jutni a talán már ott lévő családhoz. Egy idő után lehet, hogy elszenderedett a jóleső melegbe, mert hirtelen kintről az udvarról jövő ideges beszédre ébredt meg. Az utca felől valakik verték ütötték a kaput. Lehet éppen őtet keresik. Gyorsan döntött,  itt tovább egy percig sem maradhat. Kiugrott a szalmából és kiszaladt a kert felé amerről jött. Futás közben gyorsan forgott az agya is. A Körös felé nem mehet, lehet arra is keresik a románok a lőszer miatt. A kertek végébe sorjáztak a gazdák boglyái. A falu alsó részét szinte csak magyarok lakták és a szénaboglyáikat a kertek végébe tartották, szükség esetén minél közelebb legyen behordani. Meglátott hármat egymás mellett, azokat választotta. Közéjük ugrott és amilyen sebesen csak lehetett tépte marta ki az egyik aljából a szénát. Amikor már úgy látta elég helyet csinált magának, hogy a boglya alá bújhatson, akkor gyorsan aláhasalt és a kitépett szénát amennyire csak lehetett, hogy nyomot ne hagyjon, mind maga után húzta. Amennyire lehetett összehúzta magát és hallgatózott ki a boglya alól. Nem sok mindent hallott csak gondolatai zakatoltak sebesen a fejébe.
Tudta csak estig maradhat a boglya alatt, aztán mennie kell a családja után Fenesre. Nyégerfalvába nem bízott, mert lehet a Tárkány sorsára jut, ugyanis közülük is sokan odaálltak Verbőczy mellé. De ki tudja, lehet őket megmentik a román szomszédaik, barátaik. Fenest azért csak biztonságosabbnak tartotta. Minden gondolata arra vitte, hiszen ott kellett keresnie a családját, ha még megvannak. A borús esős idő miatt hamar sötétedett. Úgy tervezte, hogy csak akkor indul, amikor már teljes sötétség lesz, nem akart semmit kockáztatni. Nem az átkeléstől félt a jéghideg Körösön, hanem inkább attól, hogy nehogy őrszemek legyenek a parton. Tudta a lőszer miatt azon nyomban agyon lőnék, ha elfognák. Lassan már teljesen besötétedett. Már az útvonalon törte a fejét, de nem jutott messze, mert hirtelen keletkező fényre lett figyelmes és abban a pillanatban az égő széna szaga is megcsapta az orrát. Félre húzott egy csutak szalmát és kilesett a boglya alól. Nem messze tőle több boglya is, égett már, a lángok hamar terjedtek egyikről a másikra. Hamar kezdett világosodni a környék. Egy pillanat alatt határozott, kiugrott a boglya alól és amilyen gyorsan bírták lábai futott a Köröspart felé. Amikor odaért nagyon vigyázott, hogy nehogy zajt csapjon amikor a megáradt vízbe gázol.
 
Tudta a boglyákat nem miatta gyújtották meg, mert ha tudják ott van inkább elfogták volna. Különben sem kiáltott és nem lőtt utána senki. Arra gyanított, hogy a románok álltak bosszút a magyar gazdákon. Ha így van, akkor az Isten irgalma legyen a nyégerfalvi magyarokon, mert a tárkányiak sorsára jutnak. Ezek a gondolatok futottak át az agyán, ám tudta inkább magára kell figyeljen, mert a falutól jóval lennebb kell kikössön a túlsó parton, de arra is kell vigyázzon, ne sokáig ússzon a jeges vízbe. A Bika rétnél kapaszkodott ki a partra. Hallgatózva kicsavarta a ruháját, bocskorából kiöntötte a vizet, szorosan a lábára kötötte és futva elindult Fenes felé. Csak a dombok lábánál lassított egy keveset, de nem állt meg egy percet se, tudta ha megfázik az szinte egyenlő a halállal. A falu felől kerekek csikorgása hallatszott. Tudta mit jelent, de nem bánt már semmit csak az övéit találja éppen és egészségben.
És megtalálta mindannyiukat a fenesi rokonoknál.


<< előző   követkető>>

 
NAVIGÁTOR

BELFÖLD: Terra Incognita

TUDOMÁNY: AURORA
 
LEGFRISSEBB
Kavics az égben 4. - REGÉNYEK
Hontalanok 1-6. - TÖRTÉNELEM
Kavics az égben 3. - REGÉNYEK
Kavics az égben 2. - REGÉNYEK
Kavics az égben 1. - REGÉNYEK
600. - NOVELLÁK
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 16. Török világ-német világ 1-3. rész TÖRTÉNELEM
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 15. MOHÁCS - TÖRTÉNELEM
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 14 Dózsa György lázadása. - TÖRTÉNELEM
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 13. A Hunyadiak kora. 2. rész - TÖRTÉNELEM
Márciusi tűz - VERSEK
A HÁZASSÁG, EGYSÉG - ÍRÁSOK

Nyikos Tibor: ... ELSŐ HIDEGEK - VERSEK

Hazatérés - VERSEK

Siklósi András: Édesanyám - VERSEK

Kínai zenei est -Kulturális események

TIBORCA története IV. 25. rész
TIBORCA története IV. 24. rész
TIBORCA története IV. 23. rész
TIBORCA története IV. 22. rész
TIBORCA története IV. 21. rész
TIBORCA története IV. 20. rész

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!