Terra Incognita ART rovata: ÁRNYÉK ÉS RAGYOGÁS (Shadow & Shining)
Terra Incognita ART rovata: ÁRNYÉK ÉS RAGYOGÁS (Shadow & Shining)
KEZŐLAP
 
IRODALOM
 
ZENE
 
KÉP, FOTÓ
 
FILM, VIDEÓ
 
IMPRESSZUM
Rovatszerkesztő:
Audie

Elérhetőségünk:

terrainc88@gmail.com

 

 
Történelem
Történelem : Hontalanok 1. rész

Hontalanok 1. rész

Gábor Ferenc  2011.04.19. 10:31

A köröstárkányi 1919–ben történt vérengzésről, méltatlanul keveset ismerünk a magyar történelmi és történelemkönyvekből. Mintha a magyar történetírók szégyellnék, vagy nem mernék vállalni azokat az embereket, akik mindig és mindenkor merték vállalni nemzetiségüket. Nem így a román történészek, illetve az akkori idők román feldolgozói, elemzői. Ők minden alkalmat megragadtak, hogy befeketítsék a tárkányiakat és fehérre, mossák az akkori rémségek elkövetőit. Több írásműben is úgy próbálják beállítani az akkori eseményeket, mintha a tárkányiaknak minden románokat ért sérelemben részük lenne. Még a Ciordas és Bolcas román ügyvédek meggyilkolását is megpróbálták a nyakukba varrni. ... A tárkányiak ellen soha semmilyen eljárás nem folyt. A befeketítő írások az után jelentek meg, hogy fény derült a rablógyilkosságokra. A szomszédos Kisnyégerfalva is a megtorlás áldozatává vált, 19 embert lőttek agyon a faluszéli malomárok partján, a vegyes lakosságu faluba nem akadt senki, aki szót emeljen mellettük. Meg kellett haljanak, mert magyarok voltak és a Székely hadosztály és a tárkányiak mellé álltak. Az áldozatok bűne annyi volt, hogy becsülettel védték akkori hazájukat, otthonukat. Írásom nem számonkérés és nem vádolás, de igenis a tények és az akkori események, történések igaz feltárása. Tanulság a múltból a jövő számára. Üzenet a hitetleneknek, hogy igenis van Isteni igazságszolgáltatás. Az árvák emberré cseperedtek, erősek testben és lélekben. A falak visszakapták díszeiket, a falu is a régi, ha hittel, önbizalommal bíró emberek lakják meg.


Gábor Ferenc:

Hontalanok

 

 
 
 
Jöttek az emberek a frontról egyik a másik után. Egyik házba örültek, a másikba idegesen vártak, de volt, ahol búsultak. Ha valaki megjött, gyorsan végigfutott a hír az utcákon. Szinte futva mentek az asszonyok érdeklődni a még haza nem jött uruk, vagy fiúk után. Majdnem minden este összeültek valahol, egy kancsó bor mellett beszélgetve, ki hol járt, merre szolgált, kiről mit tud. Csak este, mert nappal igyekeztek az emberek behordani a kint maradt szénát, üsztürübe rakni a kórót télire. Igaz, hogy az asszonyok és az otthoniak, igyekeztek minden munkát elvégezni, de gazda nélkül sokkal nehezebben ment minden. A szolgák is elkanászosodtak, ha nem volt ki erélyesen rájuk szóljon. Szóval a dolgokat vissza kellett terelni a rendes kerékvágásba. Sok idő nem volt, mert a tél minden nappal közelebb jött. A sok állatot etetni kellett, üres csűrrel, üres hájszival nem lehetett télnek menni. Iparkodott az ember, ahogy tudott. Ki ganét hordott, ki fáért ment az erdőre, aki tudott még szántott is. Újra bezárult a falu körül a világ. Sietve tette mindenki a dolgát, hogy jövőre bepótolhassa legalább egy részét annak, amit a háború miatt elhalasztott. A sok föld sok kezet igényelt, a sok kézhez sok száj tartozott, azokat etetni, ellátni kellett. Minél több gyereke volt az embernek, annál több földet próbált megvásárolni, minél több földje lett annál több gyerek kellett, akikből hamar lett munkára való, ügyes fiatal. Így kapcsolódott össze az ember és a föld, egyik a másikér, egymás nélkül nem lehettek. Ez éltette Tárkányt a falut, az emberek és a föld. A kemény agyagos, csak ganéval és kínnal termő dombos vidék. Ez a föld szülte a makacs, kemény és kitartó embert, aki itt bármi áron élni akart és nemcsak megélni a neki adatott talpalatnyi földet, de szaporítani, gyarapítani a sok kínlódást, odaadást igénylő és mégis életet adó földet. Amíg másoknak a fenekén kopott el a gatya addig a tárkányi embernek a térdén. De minél jobban kopott annál gazdagabb volt a föld és tárkányi gazda is. Már hét falú határába nyúltak a földjeik. Sok idő nem volt sem örömre, sem bánatra, ahogy beköszöntött a késő őszi hideg esős idő, esténként már nem a véget ért háborúról, inkább a jövő évről folyt a beszéd. Ki mit hova vet, hol kezdi a szántást a tavaszon, mit kell eladjon vagy vegyen a piacon. Honnan fogad szolgát és vajon mennyiért szegődnek el. Mert szolgára mindég szükség volt. A legtöbb a szomszéd román falukból volt, ott nemigen dolgozták meg a földeket, inkább eladták a tárkányiaknak. Nem is tartottak a románok csak pár juhot, kecskét. A fiatalabbja, mert azért náluk is sok volt a gyerek, meg elszegődött Tárkányba szolgának.  
 
Édesapám úgy szokott csinálni, hogy tavasszal, mikor megfogadott egy szolgát, vett egy féléves bikaborjút. Egy év múlva mikor lejárt a szolgával a szerződés a bikaborjú árából kijött a szolga bére. A mi szolgánk elég jóravaló ember volt. Megbecsülte magát, igaz nem volt rossz dolga nálunk, azt dolgozta, amit mi, azt ette, amit a család. Legtöbbször puliszkát és málét, mert az ember csak a hasán tudott spórolni, azt meg muszáj volt, ha földet akartál venni.
 
Közben egyre jöttek az emberek, ki messzi frontról, ki fogságból. Hozták a híreket és volt köztük olyan is, aki a fegyverét hozta, leginkább azok, akik az orosz fogságból tértek haza. Hogy ki adott nekik puskát és miért, csak később tudtuk meg. Mert amíg mások azzal voltak elfoglalva, hogy valamit még csináljanak a télig, addig az orosz fogságból szabadultak a kocsmába találtak „munkát’’ maguknak. Ittak és nagy szájjal hirdették a kommunista forradalom győzelmét. Közbe meg olyanokat mondtak, hogy saját családjuk szégyellt velük szóba állni. Amikor megunták a kocsmát egymáshoz jártak mulatozni és „boldogítani” az otthoniakat. Csak olyanok tartottak velük, akik dolgozni nem szerettek, vagy még katonának sem voltak jók. Olyan is volt közöttük, hogy ha a vállára fogta a puskát, a puskatus a földet súrolta. Részegen ordibáltak, hogy mostmár mindenki egyenlő, meg hogy mostmár nem az uraké, meg a gazdagoké a hatalom. Pedig hát Tárkányba amúgy sokkal jobban élt a szegény ember, mint máshol a gazdag. De hát akkor ilyen idők jártak. A veresgárdistáknak, mert így nevezték magukat, mindenki, aki dolgozott törekedett, ellenség volt. Hogy tudták megmérgezni őket az oroszok, azon sokan csodálkoztak, mert azért volt közöttük rendes családból származó is szép számmal. Igaz könnyebb volt kocsmázni, mulatni, mint gürcölni azokkal, akikkel azelőtt együtt végezték a minden napi munkát. Nagyon megbolonditotta az embereket a háború. Hogy lehetett Tárkányba urakról beszélni, amikor itt mindenki a maga ura volt és a föld szolgálója. Hogy mégis volt kisebb, nagyobb kivétel az meglehet. A kommunisták meg ilyeneket kerestek. Történt, hogy Karácsony nagyhetén részeg fejjel odáig mentek, hogy felsorakoztak a Fakucék háza előtt, és ordibálva kérték, hogy engedjék be őket. Nem nyitottak kaput nekik, ezért haragjukba sortüzet adtak le a kapun kersztűl az udvarra. Az öreg Fakuc Miskának szitává lőtték a kötőjét, de neki semmi baja nem esett. Este aztán felgyújtották a Fakucék szénaboglyáit kint a kertben. Mikor kimentek oltani, rájuk lőttek, Fakuc Ferencnek a farán ment be a golyó és a hasán jött ki. Belehalt. Karácsony másodnapján temették. Állítólag azért lőttek rájuk, mert a Ferenc apja, hogy bíró volt, mást küldött a fia helyett a frontra. Ez az eset véget vetett a hősködésüknek, mert a falu már kezdte megelégelni viselt dolgaikat. Meg hát nekik is kezdett kitisztulni az agyuk, mert rosszabbnál, rosszabb hírek jöttek a külvilágból. A környező falvakba fegyverkeztek az oláhok és nagyon fenték a fogukat a magyarokra. Akik Váradon jártak mesélték, hogy nagy baj van a világba. Erdélyt el, oda akarják adni Romániának, meg, hogy az oláh pópák és tanítók uszítnak a magyarok ellen. Belényesbe megalakult az oláh nemzeti gárda. Puskával a vállukon járkáltak a városba, még Nyégerfáig is eljöttek, és kevés ideig lövöldöztek egymásra a veresgárdistákkal. Igaz nem sokáig, minekután látták, hogy ezek nem hagyják magukat, visszatakarodtak Belényesbe. Hogy mit hoz a jövő, senki sem tudta, csak remélni lehetett, hogy a tavasszal megjön a munka is és akkor már mindenki a munkával és nem háborúskodással fog foglalkozni. De nem így lett. A január is úgy telt el, hogy nem lehetett semmi biztosat tudni. Csak érezni lehetett, hogy baj lesz. A szolgák mind szemtelenebbek lettek, kiváltképpen ha odahaza voltak pár napra. Sokan se szó, se beszéd otthagyták a gazdát. Még olyan is volt, hogy megmondta kerek- perec ő többet a magyaroknak nem dolgozik. Várt mindenki, a magyarok idegesen, az oláhok bizakodó fennhéjázással néztek farkasszemet mindenkivel, aki magyar volt. Február 5-ig, mert akkor hirtelen mintha az égből szálltak volna le Belényesbe megjelent egy magyar fegyveres alakulat és lefegyverezte az oláhok nemzeti gárdáját. Fellélegzett Tárkányba mindenki, érezni lehetett, hogy helyre áll a rend, de a hírek azért semmi jót sem hoztak. Újra háborúról beszéltek az emberek, csakhogy mostmár Románia és Magyarország között. Hirtelen újra eggyé lett a falu nem volt már ilyen, olyan gárda, egy gondolaton lett megint mindenki. A férfiak azon tanakodtak, hogy lehet ellenállni a töméntelen sok ellenségnek, mert már nem csak az oláhokról, de a szerbekről, tótokról is szó esett. Már nemcsak Tárkány, Erdély volt veszélybe, hanem a haza, Magyarország is. A háborúig kit érdekelt Tárkányon kívül valami! Senkit, az emberek szántottak, vetettek, arattak, gyerekeket neveltek és vették a földeket. Mostmár más volt a helyzet, kinyílt a falu a világ felé. Az emberek nemcsak harcoltak a frontokon de láttak, tapasztaltak is. Oroszországról, az eddig nem számító Amerikáról és Romániáról. Már nem csak az időjárást szidták, hanem hol egyik országot, hol a másikat. Mert nem így történt volna, ha Amerika nem avatkozik bele a háborúba, mondták sokan. De ezen már segíteni nem lehetett. Az öregek hümmögtek nagyokat, a fiatalok káromkodtak, a gyerekek meg izgatottan hallgatták a kemény csattogó szavakat.
                  
Így jött el február vége, pontosabban 23-a, amikor megjelent a Székely hadosztály egyik zászlóalja a belényesi medencébe. Verbőczy, a zászlóalj kapitánya, első dolga az volt, hogy kijött Tárkányba és miután szóba állt pár emberrel, sebtébe összehivatta a falut a jegyzőség elé. Nem kellett kétszer szólni senkinek, jöttek az emberek csőstül, csapatostól. Ott volt a falu apraja, nagyja kíváncsian a kapitány szavaira, majd letaposták egymást igyekezetükbe, hogy minél közelebbről hallják a Verbőczy szavait. Sok újat nem mondott a kapitány, már tudta és érezte azt mindenki, hogy mit jelent a haza és hogy nagy veszélyben van. Még a feketébe öltözött asszonyok is, kipirult arccal hallgatták lelkesítő, bátorító szavait. A végén azt kérte a tárkányiaktól, hogy álljanak be a Székely hadosztályba és segítsék a védelmi harcokban. Mint mondta, ha Erdély elveszik, akkor a magyarság is.
 
Olyan foganatja volt a Verbőczy beszédének, hogy az emberek tömegestől kérték felvételüket a Székely hadosztályba. Elfelejtette mindenki a veresgárdát, olyan varázsa volt az „Erdélyért” jelszónak, hogy mindenki csak a Verbőczy katonája akart lenni. A nagy lelkesedést látván hozott is Verbőczy fegyvert, muníciót, Bocskai csákós egyenruhát. A fegyvert fogható férfiak miután beöltöztek elmentek, mert akkor már Halmágy csúcsnál volt a román király hadserege. Ellent csak a székelyek álltak, de azok fogvicsorgatva tartották magukat.
 
Közben eljött a tavasz, ami abban az évben olyan hirtelen beköszöntött és olyan jó idővel, hogy öröm volt kint lenni a mezőn. Aki csak tehette szántott, igazgatta a sok évig és most hirtelen megint gazda nélkül maradt földeket. A szolgák közül már csak nagyon kevesen voltak Tárkányba, a legtöbbjük hazament a falujába. Nem azért mert bántotta őket valaki, de akkor olyan idők voltak, hogy az ember jobb szerette a fajtája között. A hírek nemhogy javultak volna, de ahogy mentünk a tavaszba, úgy rosszabbodtak. A románok mind nagyobb erővel támadtak, a franciák is segítették őket. A magyar veres katonák sehol sem állták meg a helyüket, csak a nagy szájuk volt. Minél több helyről és minél többször futamodtak meg a veresek, annál nehezebb helyzetbe kerültek a székelyek. Április elejére Vaskóig kellett visszavonulni, mert olyan nagy volt a román fölény. Néhány merészebb asszony még azt is megtette, hogy ételt, fehérneműt vitt a férjének, nem gondolván, hogy nemsokára már Tárkánynál fog húzódni a frontvonal. Sajnos az történt, hogy a román királyi hadsereg, leérvén a hegyekből, olyan terepre akadt, ahol fel tudott fejlődni és még jobban ki tudta használni létszámbeli fölényét, mint azelőtt. Mit volt mit tenni? Verbőczy kiadta a parancsot a visszavonulásra a Tárkány-Nyégerfalva vonalig. Biztos arra számított, hogy a tárkányiak minden áron meg fogják védelmezni a falujukat, benne övéikkel és javaikkal. Nagy sietséggel elkezdődött a lövészárkok ásása. Egyet Nyégerfalva előtt merőlegesen a Vaskói vasútra, szembe a román hadsereg előnyomulásának irányával, egy másikat pedig jobbra, fel a Tárkány felett levő Fiatal nevű domboldalba. Ez arra szolgált volna, hogy oldalba kapja a támadókat. Az ágyúk bal oldalt, a Mizesi dombra lettek felvontatva, hogy tűz alatt tudják tartani az egész völgyet. A lövészárkok megteltek, aki csak felbírta a fegyver az kint volt, feltartóztatni az ellenséget. Még – igaz jó nővésű, erős- tizenkét éves gyerek is, puskát fogott a kezébe.
 
Húsvét nagyhete volt, a fű, hogy jó meleg idő volt, már arasznyira nőtt. Nagyhét szerdáján aztán az idő olyan hirtelen lehűlt, hogy hó, havas eső kezdett esni a kizöldült fűre. Fáztunk a lövészárkokba, de mit tehettünk, az ellenség minden pillanatba megjelenhetett. Csütörtök reggel, ahogy ott üldögélünk a lövészárkokba, vegyesen katonák, civilek, egyszerre arra leszünk figyelmesek, hogy Vaskó felől a vasúton nyomnak egy tehervagont előre, Belényes irányába. Előzőleg Verbőczy kiadta parancsba, ha észre is vesszük az ellenséget, ne lőjünk, csak az ő pisztollyal leadott jeladására. Ahogy közeledett a vagon észrevettük, hogy nyolc katona nyomja maga előtt. Tudtuk mi frontot megjárt katonák, hogy ez csak az előőrs lehet, jön kikémlelni a rajvonalat.
Mit ad Isten a Karókáék tizenkét éves fia nagy izgalmába elsütötte a puskáját. A frontot nem járt fegyveresek azt gondolták, hogy Verbőczy adta le a jelet a tüzelésre. Elsütötték ők is a puskáikat. Persze, hogy az előőrs lefordult a töltés mellé és visszavonult. Amit akartak megtudták. Akkor nap se híre, se hamva nem volt a román hadseregnek. Féltek nekimenni a tárkányi rajvonalnak. Jött ám Nagypénteken dél körül más hír. Olyan, hogy mindenki kővé dermedt, mikor meghallotta.          
Váratlanul küldönc érkezett Verbőczy-hez, még a tőle messzebb állók is hallották, hogy irtózatosan elkáromkodja magát, amikor a küldönc befejezte mondanivalóját.           
- Elhagyjuk a rajvonalat, félórán belül mindenki legyen menetkész, azonnal hívják össze a falut! –szólt kurtán a parancsa. Anélkül, hogy mondott volna még valamit elindult le a faluba. A katonák gyorsan felsorakozva utána, a tárkányiak pedig csúszkálva a sáros, havas füvön, igyekeztek lépést tartani a katonákkal. Senki sem szolt egy szót sem. Még a kíváncsi fiatalok is tartották a szájukat. Mogorva volt mindenki, a puskákat úgy szorítottuk, mintha egyebünk nem lenne a világon. 
Így értünk le a faluba. Kijöttek a kapukba az asszonyok, amikor észrevették, hogy jövünk. Kíváncsiak voltak, hogy miért vonultunk le a faluba. Mikor a jegyzőség elé értünk már nem is kellett üzenni senkinek a faluban, aki csak mozdulni tudott jött, hogy hallja mi történt. Megteltek az utcák emberekkel, nem kellett férre verni a harangot, jöttek az emberek a rossz hírt hallani. Mint a futótűz terjedt el a faluba, hogy a rajvonalból mindenki lejött a faluba.
 
Verbőczy nem sokat váratta az embereket. Csak addig maradt a jegyzőség épületébe, amíg összeszedte a dolgait, meg magát is, ami nem nagyon sikerült neki, mert látszott rajta, hogy ki van kelve magából, amikor kiállt az emberek elé. A katonái ott álltak fegyverrel a vállukon menetkészen, mint ahogy parancsolta, a tárkányi fegyveresek mellettük toporogtak, mintha nem akarnának tőlük elszakadni. Körös-körül, hátul és oldalt is ott állt Tárkány apraja nagyja, öregje, fiatalja. Úgy körbe vették a fegyvereseket, mintha meg akarták volna védeni őket. Körülöttük szorongott a sok ember, mindenki mellettük akart állni. Nem kérdezett senki semmit, még az asszonyok sem súgtak össze, csak nézték a jegyzőség lépcsőjén álló kapitányt, akinek nem akart kijönni a szó a torkán. Csak állt és nézte az előtte álló, aggódó asszonyokat, az előreszegzett állú konok férfiakat. Akadozva, kezdte, meg - meg állt a beszédbe. Minden szava olyan súlyos volt, hogy úgy hullottak a tárkányiakra mintha a szürke felhős égből szakadtak volna le.        
- Hírt hozott hozzánk egyik futárunk, hogy Csucsánál a vörösek megfutottak a románok, elöl. A frontot járt emberek tudják, hogy ez azt jelenti, hogy Nagyvárad felől a zászlóaljat a románok nagyon hamar bekeríthetik. Ha ez megtörténik a zászlóaljnak vége. Vagy leteszi a fegyvert, vagy megsemmisítik. Hogy ez ne történjen meg a zászlóaljnak a lehető leghamarabb el kell hagynia a Fekete-Körös völgyét. Még azt is mondta, hogy szíve szerint sehová sem mennének, de a magyarság érdeke ebben a helyzetben azt kívánja, hogy nem engedheti meg, hogy megsemmisüljön a Székely hadosztály általa vezetett zászlóalja, mert rájuk szükség van ott, ahol még ellent lehet állni az oltalom nélkül maradt hazában.
 
Megköszönte a tárkányiaktól kapott ellátási és katonai segítséget és Isten oltalámára bízva őket arra kérte az embereket, hogy aki csak tudja, hagyja el a falut legalább pár napra. Ekkor az eddig síri csendben lévő emberek felmordultak, mint akik nem értenek egyet a hallottakkal.           
- Székely testvéreim, meg kell, hogy értsék, az ellenállás lehetetlen, mert a román hadsereggel állnak szembe! Itt és most csak azt lehet tenni, hogy a fegyvert letéve, minden ellenállást feladva pár napra, vagy hétre el kell hagyni Tárkányt mert az eddigi ellenállás miatt biztos, hogy a falu ki lesz téve a bevonulók bosszújának. – Gondolják meg székely testvéreim, mondta, a maguké az első magyar falu, aki ellenállt nekik, a maguké a környék leggazdagabb faluja. Amikor bevonulnak itt rabolni, gyilkolni fognak. És nem lesz, ki megállítsa őket. Jól gondolja meg mindenki mit fog csinálni az elkövetkező napokba!         
Lejött a lépcsőről és minden egyes emberrel, aki hozzá férhetett kezet fogott ő is és a katonái is. Csak egy-egy Isten áldjon benneteket fért ki az összeszorított fogak közül. Sírni nem sírt senki, csak nagyon elkeseredettek voltak a katonák és a tárkányiak is.    
Mikor elindultak Verbőczy nem a zászlóalj elején, hanem a legvégén menetelt. A tárkányiak a falu széléig utánuk, mintha meg akartak volna győződni, hogy igazán el kell menjenek?         
A faluvégtől már csak a katonák mentek tovább, a falusiak megálltak és nézték az elvonulókat. Nem integetett senki sem, nem is volt kinek, mert a szemek a földet nézték elvonulók és maradók. Havas esőt hozott a hideg szél a hegyek felől. Az emberek lassan elindultak vissza a faluba. Szótlanul, fázósan összehúzódva, mint akiket a hideg ráz, tért be mindenki a saját udvarába.               
 
Verbőczy nem mert visszanézni Tárkány irányába. Úgy vonult a katonáival, mint egy megvert sereg. Pedig hát nem az ellenségtől szenvedtek vereséget, talán ezért fájt jobban a visszavonulás. Eszébe jutott beszélgetése a falusi kántortanítóval még akkor, amikor bevonulva a faluba, este beszélgetni a helyzetről őt kereste fel. Egész napi járta, keltében nagyon jó benyomást tett rá a falu és az emberek is. A kántoron látszott, hogy nagyon helyénvaló, rendes ember. Mikor elmondta miért is jött a Fekete-Körös völgyébe, és miért szeretné a tárkányiak segítségét kérni Erdei Gyula kántortanító, aki mellesleg prédikált is, pap hiányába, nem rejtette véka alá aggodalmait, félelmeit.                                 
- 132 település a Körös völgyébe, csak nyolc magyarok lakta, színmagyar csak egyedül Tárkány. Valahol a hegyeken túl a román hadsereg, a völgyben az oláhság alig várja, hogy neki essen mindennek, ami magyar. Mit gondol a kapitány úr, ha a Székely hadosztály vereséget szenved mi lesz ezeknek az embereknek a sorsuk? Nem kellene e bevárni a helyzet alakulását és fejet hajtani a sors előtt?
- Ezt teszi az egész Erdély és a románok mind nagyobb erőket vetnek be, ha nem állunk ellent legalább mi és azok az emberek, akikbe van elég merészség és konokság, akkor nem csak Erdély, de Magyarország is elveszik. – érvelt a kapitány.
- Épp ez a baj kapitány úr, a vörösek lerakatták a fegyvert és hazaküldték a katonákat. A románok, hazahozatták katonáikkal a puskákat, és most itt vannak a nyakunkon. Ahogy a tárkányiakat ismerem, tudom nem sokat kell őket győzködnie, hogy fegyvert fogjanak és nekimenjenek a legnagyobb túlerőnek is. Büszkébb, kitartóbb embereket a vidéken nem talál. Lehet ez lesz a vesztük, mert most minden irányból csak ellenségekkel vannak körülvéve.    
    - A tárkányiak akkor vesznek el, ha lehajtják a fejüket - kapott a szón a kapitány. Mit gondol a kántor úr, mi tartotta meg eddig is őket, ahogy mondja ellenségektől körülvéve? Semmi más csak a bátorságuk, erejük és kitartásuk. Nézze kántor úr, Erdély szerte a magyarság megadta magát sorsának, várják, hogy majd csak lesz valahogy. Valahogy lesz, mert a román király katonái már ott állnak Halmágycsúcsnál. A magyarság széjjelszórt nyájhoz hasonlít, akit elhagytak őrizői. Nézze az oláh pópák, tanítók a helyükön vannak, biztatják, bátorítják a híveiket. A mieink megfutamodtak, se pap, se tanító, se vezetők, csak rongyos ordibáló semmihez sem értő kommunisták. Ha még száz ilyen falu lenne, mint Tárkány nem félteném az országot! De nincs csak ez az egy! Ha Isten is úgy akarja, megállítjuk a románokat, a becsületünkön nem esik folt. Mi harcolni fogunk, a siránkozást, a semmittevést hagyjuk másokra. A kántor úr imádkozzon értünk, hogy harcunknak értelme és haszna legyen.                 
Jóbarátként váltak el akkor este is és most nagypénteken is. A kántor is ott volt a búcsúzásnál a jegyzőség előtt. Érzett a kézszorításából, hogy a végső búcsút is barátként éli meg.                             
Amikor felértek a vasúti töltésre Belényesnél, akkor nézett vissza elösször a falu felé. Sudár, fehérre meszelt, csillagos tornya messze hirdette, itt magyarok laknak! Homályos, szürke ködből emelkedett ki. Alatta maroknyi magáramaradt magyar várta az álmatlannak ígérkező éjszakát és a ki tudja mit hozó holnapot. A ködön túl töméntelen ellenség, hogy bosszúját és gyűlöletét kiélhesse a szabad prédára maradt falun.
 
Akkoriban is, mint már jó ideje a 6o éves édesapám, volt a falu gazdája. Ez azzal járt, hogy nála volt a falu pénze. Ha venni kellett a falunak bikát, vagy kant, vagy bármire volt szükség ő hozzá jött a bíró pénzért és neki kellett elszámolni is. Soha semmi hiány nem akadt, a falu pénze mindig rendbe volt, azért is lehetett már sok éve falugazda. Nagypénteken mikor hazajöttünk a rajvonalból, kedvetlenül, mogorván leültünk, hogy megbeszéljük a teendőket. Mi lesz, ha bejönnek? Mit fognak csinálni? Én és a bátyám, mint frontot járt emberek váltig erősködtünk, hogy ha letettük a fegyvert, a katonaság civil embert nem bánt, nem bánthat! Meg, hogy rabolni is fognak? Lehet, hogy rekvirálnak ezt azt, de rabolni nem hinném. – Sokkal rosszabb lesz, ha elmegyünk, mert akkor az emberek nélkül maradt házat sokkal könnyebben kirabolják.- mondtam én.                   
De az apám csak egyet hajtogatott - megmondta a kapitány, hogy innen el kell menni pár napra, hétre. Isten őrizz, hogy ránktörjenek az oláhok és agyonlőjenek bennünket. Nektek meg anyátoknak menni kell, én majd meglátom, ha úgy áll a dolog jövök utánatok.
Tudtuk, ha egyszer valamit a fejébe vett, az úgy is kell legyen, és végül abban egyeztünk meg, hogy ne legyünk nagy terhére senkinek, édesanyám és a bátyám a közeli Fenesre én, pedig a gyantai rokonokhoz megyek, amíg elmúlik a veszély. Édesapám itthon marad, ha nem lesz baj, nem hagyja el a házat, de ha mégis úgy történne, megy édesanyámék után Fenesre.
Nem volt idő sokat tanakodni, még akkor este indulni kellett annak, aki el akarta hagyni a falut. Én elköszöntem édesanyámtól, édesapámtól, valami pénzt vettem magamhoz és indultam is. Édesanyám és a bátyám pedig Fenesre indultak.
 Mikor kimentem az utcára, már szedelőzködtek az emberek, volt, aki csak úgy gyalogosan, mások szekeret pakoltak abba rakták a sok gyereket és valamennyi ruhát. Csak a nagyon bátrak, vagy hiszékenyek végezték mindennapi teendőiket és várták mit hoz a másnap.
 
Ahogy megyek az utcán, eszembe jut, hogy lehet még mások is mennének Gyantára. Beszóltam hát azokhoz, akikről gondoltam, hogy rokonaik vannak arrafelé. Finyi Miskának volt is, úgyhogy együtt vágtunk neki a több mint 3o km-es útnak. Másnap reggelre meg is érkeztünk. Enni kaptunk, közben elmeséltük miért jöttünk el hazulról… Mikor lefeküdtünk még nem sejtettük, hogy az otthon maradottak milyen napra ébredtek. Csak másnap este tudtuk meg a nagyszombaton menekültektől, min mentek át a tárkányiak, köztük az apám is, aki később elmesélte a vele történteket…              
Kevés ember aludt nagypéntek éjjelén Tárkányba. Az apám is csak forgolódott egész éjjel. Mindenben annyi volt a jó, hogy egyedül maradt a veszedelem előtt. Minél nagyobb lesz annál jobb, hogy csak egymagába van. Még alig pirkadt már szedelőzködött a jószágokat ellátni. Mióta elment a szolga a reggeli etetés az ő dolga volt. A szolga kifizetve, annak rendje és módja szerint ment el. Nem küldte, de nem is marasztalta tudta jobb neki is, ha az övéi között van.                              

 

Szénát rakott a pár ökör és a tehén elé. Kiszedte a ganét alóluk, majd friss szalmát hozott be alájuk. Megfejt, megszoptatta a borjút, közbe abrakot is rakott eléjük. Csinálta a mindennapi megszokottat, de semmi kedve nem volt semmihez. Máskor olyan jól esett fésülni a két ökör oldalát, farát, most semmi kedve nem telt benne. Még mosolyogni sem tudott a két ökör táncán, amikor kiengedte őket az udvarra, a vályúhoz itatni. Már kilenc óra körül járt az idő, apró szemű, hóval kevert eső esett. Akkor hallotta meg az első lövéseket. A Hajnal utca felől hallatszottak. Gyorsan behajtotta az ökröket a pajtába és a jászolhoz kötötte őket. Szőrével kifele magára vette a kuzsókját és elindult ki a Nagyutcára, lássa, mi történik. Mikor kiért, már nem csak a lövéseket, de kiabálást, magyarral vegyes román káromkodást is megütötte a fülét. Tele volt az utca idegen katonákkal, félig parasztruhát, félig katonaruhát viselő emberekkel. Nagy volt a nyüzsgés, épp a boltot rabolták ki, vitt hordott ki mit tudott. Már azon volt, hogy visszafordul, de mégse tette, vitte a kíváncsiság, látni akarta mi történik, gondolta csak úgy semmiért nem lövik le. Lehet, csak a boltot akarják kirabolni, a puskalövésekről megfeledkezett. Különben is, semmivel sem különbözik a parasztruhás idegenektől, okoskodott. A lábán bocskor, a hátán a kuzsók szőrével, kifele ahogy legtöbbször az oláhok viselik. Nem figyelt rá senki, nagyobb dolguk volt annál, alig fértek a boltajtón ki és be olyan nagy volt a tülekedés. Eleget látott már fordult volna hazafelé amikor földbe gyökeredzett a lába. Nagy kiabálások, káromkodások között a kovácsot cibálták ki a műhelye elé és minden teketória nélkül fejbe lőtték. Még rángatódzott, amikor már a csizmáit húzták le a lábáról. -Úristen, egy pár csizmáért? –villant meg benne, innen azonnal el kell menni. Mint aki holdkóros fordult meg indult el, úgy érezte, nem bírják el a lábai hazáig, mintha minden lépésnél össze akarnának rogyni. Egész úton maga előtt látta az agyonlőtt kovácsot, akinek ha volt „bűne” csak a lehetett, hogy a műhelye, ott volt az út mellett. Csütörtökönként pedig szokása volt a már kész de még forró patkókat kidobni a műhely elé, az út mellé a porba, ugyanis akkor volt piaci nap Belényesbe.

következő >>

 
NAVIGÁTOR

BELFÖLD: Terra Incognita

TUDOMÁNY: AURORA
 
LEGFRISSEBB
Kavics az égben 4. - REGÉNYEK
Hontalanok 1-6. - TÖRTÉNELEM
Kavics az égben 3. - REGÉNYEK
Kavics az égben 2. - REGÉNYEK
Kavics az égben 1. - REGÉNYEK
600. - NOVELLÁK
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 16. Török világ-német világ 1-3. rész TÖRTÉNELEM
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 15. MOHÁCS - TÖRTÉNELEM
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 14 Dózsa György lázadása. - TÖRTÉNELEM
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 13. A Hunyadiak kora. 2. rész - TÖRTÉNELEM
Márciusi tűz - VERSEK
A HÁZASSÁG, EGYSÉG - ÍRÁSOK

Nyikos Tibor: ... ELSŐ HIDEGEK - VERSEK

Hazatérés - VERSEK

Siklósi András: Édesanyám - VERSEK

Kínai zenei est -Kulturális események

TIBORCA története IV. 25. rész
TIBORCA története IV. 24. rész
TIBORCA története IV. 23. rész
TIBORCA története IV. 22. rész
TIBORCA története IV. 21. rész
TIBORCA története IV. 20. rész

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE    *****    * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak *    *****    Ha fújnak az õszi szelek - forogjanak a papírforgók!!! Négy szép színes forgó érkezett a Mesetárba! Kukkantsatok be!